Saját rekordjait döntögeti a HP
A hazai számítógépes piacot messze túlszárnyalva növekedett 2010. második negyedévében a Hewlett-Packard (HP) számítógépes üzletága (PSG). A cég piaci részesedése 24 %-os, míg az őt követő versenytárs majd 10%-al kevesebbet hasít ki a piacból.
Nem lassul az indiai gazdaság
India gazdasága a júniussal záródó negyedévben két és fél éve nem látott mértékben 8,8 százalékkal bővült éves szinten az előző negyedéven mutatott 8,6 százalék után. A nyilvánosságra került adat egyébként megfelelt az előzetes várakozásoknak.
A UNIT4 tulajdonában a VT-Soft
A VT-SOFT többségi tulajdonosa, a lengyelországi TETA S.A. 2010. augusztus 9-én kiadott sajtóközleményében bejelentette, hogy a világ egyik legnagyobb pénzügyi szoftverfejlesztő és szolgáltató vállalata, a UNIT4 tulajdonába került.
SAP: partnerség az IQSYS-szel
Az SAP Hungary Kft. megállapodást kötött az IQSYS Informatikai és Tanácsadó Zrt.-vel, ennek alapján a jövőben az IQSYS is értékesíti a német tulajdonú üzleti szoftvercég kis- és középvállalatoknak szóló vállalatirányítási licenceit. Az SAP-nek hazánkban így 22 kisvállalati és 17 középvállalati partnere van.
335 milliós üzlet a Synergonnál
A Synergon a BÉT honlapján tette közzé, hogy elnyerte a 335 milliós pályázatot. A közzétételt követően emelkedni kezdett a részvények ára. A mai nap felhalmozott 0,8 százalékos mínuszt hamar ledolgozta a papír, 3,5 százalékos erősödést mutatott a nyitáshoz képest, röviddel zárás előtt.
A német gazdasági siker kulcsa
Feltűnő, hogy a jelenlegi krízist követően milyen gyorsan tért magához a német gazdaság, a római gazdasági napilap szerint ennek magyarázata az, hogy a német cégek nagyon hamar felismerték azokat az előnyöket, melyekhez tevékenységeik külföldi kiszervezésével juthatnak.
HOA szakmai konzultáció
A Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség szakmai konzultációt szervez 2010. szeptember 7-én Budapesten a gazdasági jólét és versenyképesség elősegítéséről a gazdasági, foglalkoztatási, valamint a képzési stratégiákról a kormány és az üzleti szféra képviselői között, neves szakértők közreműködésével.
A tíz legjobb outsourcing könyv
Az outsourcing nagy fejlődésen ment keresztül az elmúlt néhány évben. Az iparág töretlen növekedése sok írót késztetett arra, hogy tollat ragadjon, amelynek eredményeképpen számos könyv született e témában. Lássunk néhányat ezek közül.
Hova tegyem a call centerem?
John Key új-zélandi miniszterelnök szerint rossz döntést hoznak azok a vállalatok, amelyek a call centereiket a világ más pontjaira telepítik. A közelmúltban sokat támadta a közvélemény a banki és távközlési szektorban működő cégeket az Indiába és Fülöp-szigetekre irányuló outsourcing tevékenységük miatt.
Belföld
A VT-SOFT többségi tulajdonosa, a lengyelországi TETA S.A. 2010. augusztus 9-én...
A hazai számítógépes piacot messze túlszárnyalva növekedett 2010. második...
A Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség szakmai konzultációt szervez...
Korábbi cikkek: Belföld
Külföld
India gazdasága a júniussal záródó negyedévben két és fél éve nem látott...
Az outsourcing nagy fejlődésen ment keresztül az elmúlt néhány évben. Az iparág...
Feltűnő, hogy a jelenlegi krízist követően milyen gyorsan tért magához a német...
Korábbi cikkek: Külföld
Körkép
Úgy gondolja, csak mert kicsi a cége nem alkalmazhatja az outsourcingot? Pedig meg van a módja, hogy cége adminisztratív, IT és egyéb tevékenységeit a nagyobb hatékonyság érdekében kiszervezze. Némi tervezéssel és bizonyos irányelvek betartásával hozzájuthat ön is az outsourcing nyújtotta előnyökhöz. A következőkben számos... [Tovább]
A cloud computing napjaink egyre többet emlegetett informatikai fejlesztése, amely megváltoztatja az egész IT iparágat. De miről is van szó valójában? Mi rejlik a felhőben? Az EMC a világ vezető infrastruktúramegoldás-szállítója erre kíván választ és megoldást nyújtani. A “cloud computing” (magyar megfelelőjeként... [Tovább]
A legtöbb hazai vállalat inkább csak részfeladatokat szervez ki, a teljes HR outsourcing még nem igazán jellemző, bár már érezhető némi növekedés e téren. Vannak azonban olyan vállalatok is, amelyek nem bízzák a szervezet ügyeit külsősre. A Richternél például a lojalitás sokkal fontosabb az anyagi előnyöknél. Belső vagy... [Tovább]
Korábbi cikkek: Körkép
Blog
Könnyen beláthatjuk, hogy a kudarc fenti ötfázisú modelljében az emberi viselkedés nagyon fontos szerepet játszik. Az arrogancia, az önhittség emberi tulajdonság. A kockázat tagadása, a megalapozatlan reménykedés, a pótcselekvések kényszere úgyszintén…
A kiszervezés, azaz outsourcing egy újabb érdekességére, vagy paradoxonára hívta fel figyelmem egy kedves kollega. A cégük hatalmas nemzetközi vállalat, korábban hazai (finn) alvállalkozókkal dolgoztatott, majd tavaly év végén kiszervezte a munkát…
Nemcsak tételes lista a lehetőségekről, de remekül összeszedett gyűjtemény a jogi környezetről, információforrásokról az adózás, befektetések, beruházások stb…
Nagyon furcsa jelenség alakult ki napjainkban. Egy teljesen új “vallás” jelent meg az ingatlanok kérdésében – az utóbbi időben sorban jártak nálam olyanok, akik a korábbitól gyökeresen eltérő új elveket vallanak. Nézzük meg, milyen elképzelések…
Egyedüli miskolciként részesült Környezetvédelmi Innovációs Díjban a Fux Zrt. Dr. Barkóczi István vezérigazgató szerint nincs gazdasági fejlődés innováció…


